Ostoros harcosok A város forgalmas útján több száz fiatal egyszerre pattintva az ostort, díszmenetben vonult, bordószínű kabátjukon csillogott az ezüst sujtás. Leállt a forgalom, többen azt hitték, történelmi filmet forgatnak. Pedig ez nem a távoli múlt, hanem az élő jelen: egy barantás csapat tagjai esküvőre kísérték társukat.

– Közelharc, botos küzdelem, dárdahajítás, íjászat, ostorral való bánás – mind a baranta részei. Sport vagy harc a baranta? – kérdeztem Vukics Ferenc őrnagyot, aki a barantát harcművészetként meghonosította. –A baranta a haddal való foglalatoskodást, az arra való készületet, illetve barátok közösségét jelenti. Eredetileg a szó jelentette azokat a harcosokat is, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek. Ma a baranta egy önálló harcművészeti ág. – Mitől lesz egy sokféle mozgást, erőt, kitartást igénylő sport harcművészet? A harcművészetek önálló gondolatisággal, szellemi háttérrel rendelkező, elsősorban a személyiség fejlesztését megcélzó rendszerek, és ennek első eszközeként különböző technikákat sajátítunk el és bizonyos fegyverfajták használatát tanuljuk meg. A küzdő­sportok nem ezt akarják elérni, hanem egy szabályrendszeren alapuló versenyzés és a győzelemre törekvő ember kialakítása a céljuk. A harcművészet az életmódjában is jelentős változást hoz annak, aki ezzel elkezd foglalkozni, mindegy, hogy a barantáról, vagy valamelyik keleti harcművészetről van szó. Minden embernek meghatározott helye és célja van a teremtésben, és akkor él teljes életet, ha megtalálja ezt a célt. A keleti kultúrákban ezt a növekvő, fejlődő folyamatot „út”-ként említik. Akkor lesz boldog, megelégedett valaki, ha ezen a testi, lelki, szellemi gyarapodást jelentő úton jár. Van egy nagyon kifejező kép ahhoz, hogy ezt megértsük. A kiindulási pont a teremtés-teremtettség elfogadása. Mint a hegy csúcsára, az élet teljessége felé különböző utakon igyekeznek fölfelé jutni az emberek, ki sziklásabb, ki meredekebb, ki kényelmesebb utakon, de fölfelé. Közben vannak segítők, át lehet kapaszkodni egy másik útra. Elméletileg mindegyik útvonal megjárható, de egyedül egyik sem. Társakkal a legképtelenebb utakon is elérhető a cél, egy a lényeg, hogy cselekedni kell. Vannak olyan helyzetek, amelyek ezt a haladást segítik, de vannak olyanok is, amik megakasztják. Márpedig minden nap, amelyik nem visz előre, eltékozolt idő. A teljes cikk a szeptemberi Képmásban olvasható.