baranta,Veszprém
baranta,Veszprém
Menü
 
leírások
 
Vitézekről
 
Társoldalak
 
Források
 
Forráslinkek
 
Ajánlott oldalak
 
Felszerelés
 
- Rátóti Gyulaffy László

Csobánc a balaton környék egyik legnagyobb, legfontosabb végvára volt. A vár ura és kapitány a félelmet nem ismerő Gyulaffy László. A család ősi várában, a Csobáncon született. Atyja a török időkben elszegényedik, fiát hadi dolgokra és tudományokra is tanítja. Már fiatal korában részt vesz a harcokban. Keszit királyi adományként kapják. Diszelben és Tapolca határaiban is voltak birtokaik. Csobánc várát a Gyulaffyak kezték építeni a 13. században és mint egy 400 évig birtokolták a környező falvakkal és más javakkal egyetemben. Gyulaffy levelezéseiből tudjuk hogy szemmel tartotta a törököt az egész Balaton-felvidéken és vélményéről tájékoztatta a dunántúli kapitányokat. Hegyesd elfoglalását saját személye elleni támadásnak minősítette. Így került sor 1562-ben a Bayazid elleni nevezetes párbajra, majd a vár visszafoglalására. 1563-ban I. Miksa aranysarkantyús vitézzé ütötte. 1566-ban Thury Györggyel együtt visszavette a töröktől Veszprémet, Tatát, Gesztest és Vitán várát. Még ez évben veszprémi főkapitány lett. Portyázásai, bajvívásai az egész országban ismertté tették a nevét, ugyanakkor hatalmaskodásai ellen a megyék és a veszprémi káptalan sorozatosan tiltakoztak. 1586-ben ezért Bécsbe idézték, mire a sértődött Gyulaffy János Zsigmond erdélyi fejedelem szolgálatába állt. 1575-ben a kereloszentpáli csatában Báthory István hadainak generálisa volt. Jutalmul megkapta Szilágycseh várát és 63 falut. Itt halt meg 54 éves korában. Emlékét a diszeli Gyulaffy László közművelődési Egyesület ápolja.

 
Köszöntő
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Kedvezmények barantásoknak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendégeink száma
Indulás: 2009-07-20
 
Nemzeti Íjászszövetség

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.