A Magyarok Országos Gyűlésén (2010. augusztus 13-14-15.) pénteken és szombaton 15 óra és 16:30 között került megrendezésre a történelmi élőkép (www.bosztorpuszta.hu/történelmi-élőkép) . A két napon a küzdőtéren a vár mögött már 14 órától kezdjenek gyülekezni a csapatok ahova már magukkal hozzák az összes szükséges eszközt is. A zászlókat a felvonuláshoz, az ostorokat az ostormenethez, az íjakat a közös lövéshez és természetesen a fegyvereket a csatajelenthez.
A harcművészeti szintéren pénteken övbirkózó verseny, szombaton pedig szablya szabadvívó csapatverseny lesz. Mindkét napon 18 órától kezdődnek a küzdelmek. A versenyekkel kapcsolatos információkért Nagy Zoltánnál (Medve) lehet érdeklődni és nála lehet jelentkezni is a 70/6745640 telefonszámon. Akik tudják az e-mail címét azok is hívják telefonon, mert nem igazán van mostanában internet közelben!
Összeállt a MOGY harcművészeti színpadon tudásuk legjavát megmutatók beosztása, amit a mellékeltben és ide beillesztve is olvashattok. Kérek minden bemutatózó csapatot, hogy a megjelölt időpontokat betartva pontosan kezdje meg a bemutatóját a harcművészeti bemutatók helyszínén, nehogy csúszások legyenek az előre meghirdetett programban.
2010. augusztus 13. péntek
10:00-11:30 Shaolin Kung Fu bemutató
11:30-12:00 Zrínyi Miklós Baranta (Budapest) bemutató
12:00-13:30 Shaolin Kung Fu bemutató
13:30-14:30 Felföldi Baranta Szövetség bemutatója
15:00-17:00 Történelmi élőkép a küzdőtéren
17:00-17:30 Debreceni Hajduk Baranta bemutató
18:00-20:00 Övbirkózó verseny
2010. augusztus 14. szombat
10:00-11:30 Shaolin Kung Fu bemutató
11:30-12:00 Zrínyi Miklós Baranta (Budapest) bemutató
12:00-12:30 Debreceni Hajduk Baranta bemutató
12:30-13:00 Jenek Baranta (Törökszentmiklós) bemutató
13:00-13:30 Szkíta Sólyom Baranta (Győr) bemutató
14:00-14:30 Zen Bu Kan Kempo bemutató
15:00-17:00 Történelmi élőkép a küzdőtéren
17:00-17:45 Kiskun Baranta - kunbirkózás bemutató
18:00-20:00 Szablya szabadvívó csapatverseny
2010. augusztus 15. vasárnap
10:00-11:30 Shaolin Kung Fu bemutató
11:30-12:00 Zrínyi Miklós Baranta (Budapest) bemutató
12:00-13:30 Debreceni Hajduk Baranta bemutató
12:30-14:00 Shaolin Kung Fu bemutató
14:00-15:00 Felföldi Baranta Szövetség bemutatója
A rendezvényen várunk szeretettel minden érdeklődőt!